Szélcsatorna
SKYWARD szélcsatorna remek sportolási és szórakozási lehetőséget nyújt, a kezdő lebegni vágyóktól a profi ejtőernyősig. Ebben a szerkezetben mindenki kipróbálhatja a szabadesés élményét a valódi zuhanás élethű érzése mellett. A csatornában a több mint 200 km/óra sebességű szél lehetővé teszi az emberi test számára a hason való "zuhanást" valamint az ülő és fejen álló pozícióban történő szabadesést is. A szél sebességének változtatásából adódóan a gyermekek és akár 100 kg alatti testsúlyú emberek számára egyaránt elérhető a lebegés, repülés élménye.
A szélcsatornának nagy előnye, hogy kortalan. Gyerektől az idősebbekig bárki kipróbálhatja. Már egészen fiatalon, 4-5 éves kortól elkezdhető ez az új sport. A szabadesés szimulátor remek gyakorlási lehetőség kezdő és profi ejtőernyősöknek egyaránt. A levegőben való mozgást, haladást gyakorlott oktatók segítik, akik alapos felkészítés után a szélcsatornában is bent maradnak a látogatók, sportolók mellett és kézjeles instrukciókkal tanítanak.
A szélcsatorna kiváló lehetőséget nyújt cégek, csoportok részére csapatépítő tréningek megtartására. Egyéni és csoportos oktatás keretén belül lehetőség van komoly szinten elsajátítani a repülés speciális elemeit, a levegőben való különböző testtartásban történő mozgásokat, így nagyobb nemzetközi versenyeken való részvételre ad lehetőséget a mobil szélcsatornában való felkészülés. Európa egyik legnagyobb 5 méter átmérőjű szélcsatornája, ahol egyszerre akár 6 fő is képes formagyakorlatok elvégezésre.
A szélcsatorna gyakorlási lehetőséged ad mind amatőr mind a nagy ugrásszámmal rendelkező ejtőernyősök számára, oktatók képzésére. A létesítmény foglalkoztatás bővítésével, új munkahelyeket teremt a környéken élők számára, valamint idegenforgalom növelésével a környező szállások feltöltése szintén a környék fejlődését irányozza.